Naszály

Naszály, Tatától északnyugatra fekszik 7 km-re, szintén az egykori tatai uradalomhoz tartozó település volt, Az egykor egyutcás faluból az elmúlt évszázadban egyre szélesedő, egyre népesebb (mára 2400 fős) község vált, közepesen fejlett mezőgazdasággal. Határában számos halastó, tórendszer húzódik. Az oklevelek 1234 és 1270 között Ladomér néven említik a települést, 1284-ben pedig Nostan alakban. 1628-ban szerepel először Naszal néven. Elődtelepülése a szomszédos Billeg-, Almás-, és Grébicspusztával együtt elpusztult a török hódoltság idején. 1639-ben népesült be újra a falu. 1727-től 1945-ig az Esterházyak voltak a község legnagyobb birtokosai. Naszály építészeti értékei közé tartozik a műemlék jellegű vízimalom épülete és a malomudvar téglahídja, valamint a községhez tartozó billegpusztai Esterházy kúria XVIII. századi barokk épülete. A református egyház anyakönyveit 1780-tól vezetik, a Fő téren álló református templom 1787-ben épült, mai formáját az 1859-es átépítésekor nyerte el.
A Naszály határában húzódó, a XVIII. században Mikoviny Sámuel tervei alapján lecsapolt hatalmas mocsárvilágra ma már csak a régió egyik legnagyobb kiterjedésű (330 hektáros) mesterséges halastavának számító Ferencmajori-halastórendszer emlékeztet. E tóvidék mindenekelőtt egyedülállóan gazdag madárvilágáról nevezetes, napjainkig több mint 250 fajt – köztük megannyi európai ritkaságot – figyeltek itt meg. Naszály hagyományos rendezvényei az áprilisi Országos Fazekasmester Találkozó, a húsvéti tojásgurító verseny, a pünkösdi pörköltfőző verseny, az augusztus 20-ai lecsófőző verseny és családi nap és a szeptemberi Naszályi Napok.

További információk: www.naszaly.hu

Egyháztáji Vásár

Minden hónap utolsó szombatján termelői piacot tart a Református Gyülekezeti ház udvarán 8.00-12.00 óra között.

Partnerszervezet neve Székhelyecsökkenő sorrend Címe Képviselő neve Képviselő telefonszáma Képviselő E-mail címe
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Naszály Máriásné Pőcze Márta
Vöröskereszt Naszályi Szervezete Naszály Szőke Józsefné
Naszályi Sportegyesület Naszály Pap Norbert
Strabák és Társa Kft. Naszály Skrabák Tímea
Naszály Község Önkormányzata Háziorvosi Szolgálat Naszály Maklári László
Naszály Község Önkormányzata Háziorvosi Szolgálat Naszály Csűrösné dr. Gulyás Boglárka
Bell-Mont Kft. Naszály Szabadság u. 1. Kerekes Pál
Galku Bt. Naszály Dr. Kulik Mónika
FITTI-BAHN Kft. Naszály Tóth Margit
Szobi Gézáné Naszály Szobi Géza
Weldtech Kft. Naszály Thököly u. 39. Nagy Gyula
Ott Antal Naszály Ott Antal
Rovács és Társa Ker. Bt. Naszály Rovács Lajosné
Vastag Gusztáv, Vastag Hajnalka Naszály 2899 Naszály Zrínyi utca 12. +36 70 318 267

gusztasajt kukac gmail pont com

Epszilon Magyarország Kft. Naszály Rákóczi u. 3. Kampfmüller András
Angyalffy Mátyás Általános Iskola és Művészeti Iskola Naszály Dibuszné Hauser Zsuzsanna
Nagy és Társai Bt. Naszály Nagy Zoltán
MA-JÓ-KERT Bt. Naszály Thököly u. 48. Szőke Józsefné
Naszályi "Sólyom" Polgárőr Egyesület Naszály Dibusz Ferenc - elnök
település: