Kocs

Református templom

A reformátusok 1746-ban engedélyt kaptak imaház építésére. Az 1783-as földrengés azonban megrongálta az épületet. A mai templomot 1783-ban szentelték fel. A templom múzeális értékű kegytárgyakat őriz a 17. és 18. századból. A Templom a Dunántúli Református Egyházkerület egyik legnagyobb temploma, amely 1200 férőhellyel rendelkezik, és a vasárnapi, valamint ünnepnapi istentisztelete helyszíne, de otthont ad számos kulturális rendezvénynek, koncertnek is.

Római Katolikus Templom

Az 1325-ből származó irat szerint a falu legmagasabb pontján épült Szent Mihály tiszteletére, román stílusban. Fellner Jakab tervei alapján renoválták 1748-ban. 1749-ben a templom mellé Fellner egy plébániaházat is felépített, barokk stílusban. Az épületet hosszú elhanyagoltság után, 2007 szeptemberében polgári kezdeményezésre Plébániaház Múzeum lett. A múzeumot a helyi polgárok hozták létre, és a kiállítási tárgyakat is ők adományozták. 1759-ben barokk stílusú tornyot építettek a templom mellé, szintén Fellner Jakab tervei szerint. Az építkezésekre Esterházy Miklós gróf adott megbízást.

Kocsi Múzeum

A kocsi magyar találmány és Kocs községből ered. Ennek a híres találmánynak, a kocsi-szekérnek állít emléket a kocsi Kocsi Múzeum. Kiállításon a kocsi készítésének fázisai mentén haladva megismertetjük a bognárok és kovácsok eszközkészletét, utalunk a fogatoláshoz használt lószerszámok készítőire, a szíjgyártókra is majd, a 15. századi kocsi méret-és anyaghű rekonstrukcióját tekinthetik meg a látogatók.

Kocsitoló-verseny

Tájház

1996-ban egy parasztházból újították fel, majd 2007-ben kibővítették. Ez a közösségi színtér információt nyújt a vidék és a falu múltjáról, hagyományőrző rendezvények lebonyolításának is teret ad.

Vincze Imre Református Általános Iskola

Oldalak